Külföldi szokások - Japán 2. rész

A japánok nagy hangsúlyt fektetnek a meghajlásra. Van egy japán szólás, miszerint „nem szabad a mester árnyékára rálépni” 

Ez már utal arra, hogy miért is tartanak nagyobb távolságot beszélgetés közben. Olyan helyzetben, amikor feltétlenül meg kell hajolni, muszáj egymástól távolabb lenni, másfél-két méterre, különben összekoccan a fejük.

Minden új munkavállaló első dolga megtanulni a helyes meghajlást, amit a saját cége elvár. Tudniuk kell, milyen mélyen kell meghajolni, a karokat a comb mellé kell-e tenni, vagy fel kell emelni, s mennyi ideig maradjanak így. Joggal hihetnénk, hogy a japánok tartózkodnak a fizikai érintésektől. Van benne igazság, de oldott légkörben fenntartások nélkül megcsapkodják a szomszédjuk térdét.

A bemutatkozás elengedhetetlen kelléke a névjegykártya. Az első mondatok után illik átadni – ezzel az udvariassági szabályoknak is eleget teszünk, s a tárgyaló felek is megtudják a partner pontos nevét, beosztását. Az átvételnél ügyelni kell arra is, hogy két kézzel vegyük át, s a tárgyalás teljes idején írással felfelé tartsuk az asztalon, vagy a fotel karfáján. Távozáskor úgy tegyük el, hogy partnerünk láthassa, nekünk nagyon fontos az ő névjegye. Beszélgetés közben nem használnak széles kézmozdulatokat. A nyilvános mutogatás náluk sem illő, ugyanúgy, mint nálunk. Ha pl. egy piacon, vagy áruházban meg kell mutatniuk, melyik terméket szeretnék, ők is a mutatóujjukat használják. Viszont ha önmagukra mutatnak, mutatóujjukat az orruk felé irányítják, míg mi a mellkasunkra mutatunk.

Teával a nap bármely szakában megkínálnak. Fül nélküli csészében, tej és cukor nélkül adják. A japánok saját környezetükben térdmagas asztalok mellett, földre helyezett párnákon foglalnak helyet. Az étkezés általában akkor kezdődik, amikor mindenki enyhén meghajtja a fejét. Az ételek az esetek döntő többségében friss és nyers alapanyagokból készülnek. Étkezés után zöld teát isznak.

Ha étteremben látnak vendégül minket, ihatunk szakét is. Sokan úgy gondolják, hogy ez a nemzeti ital rizspálinka, pedig nem az. Ez egy különleges, alkohol tartalmú ital. Erjedéssel készül, mint a bor, vagy a sör, de mégsem nevezhető se ennek, se annak. Nem bor, mert nem gyümölcsből készül, hanem gabonából, mint a sör. De sörnek azért nem nevezhető, mert szénsavmentes, s a szeszfoka jóval meghaladja a sörökét. Ezt az italt régen melegen szolgálták fel, de újabban pincehőmérsékletre hűtve, (kb.10 fok) vagy annál hidegebben is kínálják.  Azt mondják, ma már nem isznak annyi szakét, mint ezelőtt, helyette inkább sört fogyasztanak.

Az európai szokásoktól nagyban eltérő, de Japánban illik szürcsölni, viszont nagyon elítélik a böfögést és az orrfújást. E kettőt egyéb helyzetekben sem méltányolják, de asztalnál egyáltalán.

Az is eltérő szokás, hogy nem használnak papírszalvétát. Jobb éttermekben adnak egy kisméretű, összehajtogatott vizes törölközőt, ami télen melegen gőzölög, nyáron hideg. A férfiak megtörölhetik vele kezüket, arcukat, karjukat, a nők általában csak a kezüket szokták.

Az ételek fogyasztásának is megvan a maga szabályrendszere. Lehetőség szerint próbáljunk igazodni az ő szokásaikhoz, s együnk mi is pálcikával. Nyugati típusú evőeszközt kérni nem illő, mert ez azt jelenti, hogy az étel nagyon kemény, élvezhetetlen. A pálcikahasználatáról annyit, hogy a japánok a használat előtt kettétörik a pálcikát, egyiket áthúzzák a másikon, így ellenőrzik nem maradt-e szálka rajta. Ha megfogtunk egy ételt, nem illik visszatenni. Tilos a pálcikával: mutogatni, ételt rászúrni, vagy az ételt válogatni, s tilos lenyalni. Ha már nem használjuk a pálcikát, nem illik sem a tányér szélére, se az asztalra tenni, hanem párhuzamosan, az odakészített tartóra.